(Kétegyháza, 1853. március 27. – Gödöllő, 1925. július 1.) történetíró, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező: 1892, rendes: 1912). Márki István öccse. Kutatási területe: Hazai parasztmozgalmak és szabadságharcok. Bihar és Arad vármegyék történelme. Földrajz.

1855-től Sarkadon nevelkedett, az elemi iskolába is ott járt és Nagyváradon egy évig; 1864-tól 1869-ig pedig az ottani prémontréi gimnáziumban tanult. 1869. május 12-én a különben példás magaviseletű jeles tanuló consilium abeundit kapott, mivel a Repékény c. ifjúsági lapban élesen birálta az iskolai törvényeket. Erről az esetről a Magyar Ujság és a Nagyváradi Lapok bőven megemlékezett. Különben már 14 éves korában megírta Biharmegye rövid történetét és a lapokban közölgetett egyet-mást barátja Bölöni Sándor levéltárából és Kresznerits Ferenc levelezéseiből. 1867-től 1871-ig Méh c. irott lapot szerkeszttett.

Középiskolai tanulmányait 1869-től 1871-ig Pozsonyban a királyi gimnáziumban, 1871-től 1872-ig a pesti kegyesrendieknél fejezte be, 1872-től 1875-ig a budapesti egyetemen a bölcseleti karon járt és élénk részt vett az ifjúsági életben; titkára, majd alelnöke volt az egyetemi körnek, elnöke e bölcseletsegélyző-egyesületnek és alelnöke a tudományos- és műegyetemi körnek. 1875-76-ban mint egyéves önkéntes tanított a gyakorló gimnáziumban, Középiskolai tanári oklevelet nyert 1876-ban.

1876 őszén tiszti vizsgálatot tett (melynek alapján 1877. július 25-én császári és királyi tartalékos, 1882. december 3-án sz. áll. honvédhadnagy s végre magyar királyi népfelkelő parancsőrtiszt lett). 1877. július 14-én rendes tanárnak nevezték ki az aradi főreáliskolához. 1878-ban doktoratust tett. Aradon ő volt éveken át az Orczy- és Vásárhelyi-könyvtárak őre, s 1881. december 15-én őt választotta titkárává az akkor alakult Kölcsey-egyesület, melynek utóbb alelnöke, 1886-ban tiszteletbeli tagja lett. 1886. szeptember 7-én a budapesti VII. kerületi gimnáziumhoz tétetett át; 1888. január 26-án egyetemi magántanár lett s 1892. június 30-án az egyetemes történelem rendes tanárává neveztetett ki a kolozsvári egyetemhez, melynek 1896-97-ben bölcseletkari dékánja volt, a mensa academicának pedig kezdettől fogva alelnöke. 1888-tól óta választmányi tagja volt a történelmi társulatnak, 1892-től pedig tagja az országos tanárvizsgáló bizottságnak; ugyanazon év május 5-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta. A Magyar Földrajzi Társulatnak alapításától fogva (1872) rendes, később választmányi, 1893-ban levelező, 1896-ban tiszteletbeli tagja. 1888-ban a Szent István Társulat irodalmi és tudományos szakosztálya és az archaeológiai társaság választmánya választotta taggá. Rövidebb időszakokban tanulmányutakat tett nyugat-európai országokban: Németország és Csehország (1886), Franciaország és Anglia (1889).

Részt vett 1891. szeptember 26-án a budapesti turista-társaság alapításában; elnöke a középiskolai tanáregyesület kolozsvári körének, az erdélyi múzeum I. szakosztályának alelnöke, tagja a paedagogiai és az erdélyi irodalmi társaságnak, tiszteleti tagja a hunyadmegyei tört. és rég. társaságnak, a kolozsvári egyetemi körnek és a bölcseletsegélyző egyesületnek. Mint előadó vett részt 1885-ben az országos, 1899-ben a vicidalei olasz és 1900-ban a párizsi nemzetközi történelmi kongresszuson. Arad vármegye 1885-ben és a kolozsvári egyetem 1895-ben megbízta a története megírásával. 1896-ban Kolozsvár város tiszteletbeli tanácsosa lett és mint ilyen tartotta az emlékbeszédet a város ezredévi (1896) és unioünnepén (1898). Mint tanár, majdnem minden évben nagyobb utazásokat tett a hazában vagy külföldön.

Kiváló előadó hírében állott, diákjai tisztelték és szerették. 1906-ban, pedagógus pályájának harmincadik évfordulója alkalmából jubileumi oklevelet szerkesztettek és nyújtották át számára, ez a legnagyobb kitüntetés, amelyben egy tanár részesülhet.

Az I. világháború után a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Budapestre, majd Szegedre költözött, Márki Sándor 1921-től haláláig a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Középkori Történeti Intézetének vezetője volt. Értékes hagyatékát a SZTE Egyetemi Könyvtár kézirattára őrzi.

1874-75-ben szerkesztette az Irodalmi Értesítő c. szaklapot. Számos tanulmánya, cikke, népszerűsítő írása nyomtatásban is megjelent.